Új Kezdetre van szüksége Sopronnak is!

Új Kezdetre van szüksége Sopronnak is!

A soproni no-go zóna

2017. szeptember 18. - Vörös Viktor

Már az írásom elején csalódást kell okoznom azoknak, akik szívesen olvastak volna valami migránsozó blogbejegyzést.  Bocs! Ez nem az.

Egy kis, ámde igencsak forgalmas soproni utcáról van szó, ahol az utca lakói már évek óta szenvednek a rengeteg autótól. Nem is csoda, ha pár lakó ettől néha bekattan. De ne ugorjunk ennyire előre.

 virag_u.png

Szóval a Virág utca Sopronban a Híd utca és a Botond utca között az autók, illetve pontosabban az átmenő forgalom elől elzárt szakasz. Oda a Kresz szabályai szerint csak az hajthatna be, aki ott lakik, vagy aki oda látogatót szállít, mivel állítólag a lakók kérésére mindkét oldalról kirakták a „lakó-pihenő övezet” táblákat. Ráadásul a Botond utcának felső részére is kikerült a „behajtani tilos, kivéve engedéllyel” tábla.

virag2.png
dsc00045.JPG
Ezzel eddig semmi gond nem lenne, ha nem az egyik általános iskolánk állna a két utca kereszteződésének átellenes oldalán és ennek okán ne akarna naponta reggel 8-tól du 4-ig közel kétszáz autó megállni, vagy ne adj Isten pár percre leparkolni. Így aztán van gond. Nem is kevés.

Reggelente rendre járőr autó „várakozik” az úton, nem ritkán szintén tilosban, de őket legalább nem büntetik meg. Megfejthetetlen az ok, amiért ott posztolnak, hiszen minden különösebb aggodalom nélkül állnak az autók az út közepén, várakoznak a kereszteződésben, és minden további nélkül hajtanak járdára, vagy a fűre. Igazi káosz uralkodik. A törvények itt nem számítanak.

Nincs azonban ezzel közel sem vége az én történetemnek, ugyanis egyes lakók kihasználva a törvényen kívüli terület adta lehetőségeket, a nap 24 órájában önkényes közterület foglalást hajtanak végre. Vödrökkel! Sok-sok saját tulajdonú vödör, amiket testükkel is megvédenek, ha úgy adódik. Tapasztalatból tudom! Én arrébb raktam párat, majd jött a kiabálás és szitkozódás. Mint megtudtam, az szerintük az ő helyük, oda csak ők állhatnak és természetesen én be se hajthatnék oda. Fel is jelentenek, mint mondták.
virag4.pngkép: mérges bácsi rendőrt hív :-)

virag3.png

Mit tesz ilyenkor a békés állampolgár, aki nem akar kapni egy pofont? Be sem megy oda többé! No-go zóna a város közepén!

Sebaj, a rendőrkapitány úr következő éves beszámolóján újra örülünk majd annak, hogy Sopronban javulnak az adatok! Mert javulnak! Nincsenek értelmes szabályok. Nincs, aki betartsa őket. Nincs adat. Nincs probléma.  

 

Megjöttek a polgármester válaszai!

Ugyan egyetlen kérdésemre sem adott érdemi választ, sőt a legtöbbre semmilyen választ sem adott, de azért örülünk nem? Egyrészt engem nem jelentett fel (vagy csak még nem tudok róla), másrészt az alpolgármesterével ellentétben nem írta rólam, hogy szerinte közjogi értelemben már talán nem is képviselek senkit sem.

fodor.jpg

De nézzük egy kicsit részletesebben. Két ügykörben tettem fel a kérdéseimet:

Soproni Kommunikációs Központ Kft. beszámolója és üzleti tervének ellentmondásai annak tükrében, hogy azok megtárgyalása után más forrásokból kaphattunk információkat, melyek jelentősen befolyásolhatták volna azok tárgyalását, valamint a Sopron Holding Ingatlankezeléséről, illetve annak hiányosságairól kérdeztem a város polgármesterét.

Az első ügyben:

  1. Polgármester úr nem cáfolja, hogy Harka Zoltán megtévesztette a közgyűlést. 
  2. Polgármester úr nem cáfolja, hogy Harka Zoltán egyik célja a a főszerkesztő (Gibicsár Imre) munkaviszonyának felmondásával a saját, a korábbi ügyvezetőnél jóval magasabb bértömegének biztosítása volt.
  3. Polgármester úr nem cáfolja, hogy tudomása volt a márciusi közgyűlésen a történtekről.
  4. Polgármester úr nem cáfolja, Dr. Simon István alpolgármester úr, mint előterjesztő tudhatott-e ezen adatokról a márciusi közgyűlésen a történtekről.
  5. Polgármester úr nem foglalt állást az elfogadott két határozat jogszerűségét tekintve.

    És az önkormányzat romló állapotú bérlakásaival kapcsolatban:
  6. Polgármester úr nem adott választ arra, hogy miért nem biztosít elegendő forrást az Önkormányzat a tulajdonában álló ingatlanok kezelésére.
  7. Polgármester úr szerint az üresen álló ingatlanok „lakásmobilitási tartalékot képeznek” és a későbbiekben ezek cserelakásként szolgálnak majd. Hogy miért állnak már évek óta üresen és reménytelenül lepusztult állapotban, arra nem kaptam választ.
  8. Polgármester úr nem adott választ arra a kérdésemre, hogy számára mennyivel fontosabbak a város milliárdos látványberuházásai, mint a soproni emberek lakhatási körülményei.
  9. Polgármester úr nem válaszolt arra, hogy lehet-e „Modern Várost” építeni akkor, ha a város szegényebb, bérlakásra szoruló lakóival nem foglalkozik a városvezetés.
  10. Polgármester úr meg sem említette válaszában, hogy a város tulajdonát, tehát vagyonát képező ingatlanok értékvesztésének szándékos végignézése szerinte kimerítik-e a hanyag-, vagy a hűtlen kezelés fogalmát.
  11. Végül polgármester úr nem reagált arra a kérdésemre sem, hogy amennyiben a fenti ügyekben a hűtlen-, illetve hanyag kezelés megállapítható, akkor az szerinte, mint a városban 11 éve regnáló városvezető szerint kinek a felelőssége.

 

Írnám a végére, hogy a többi kérdésemre kaptam érdemi válaszokat is, de az a helyzet, hogy több kérdésem nem volt.

És most egy mondatban az én véleményem:
Dr. Fodor Tamás, Sopron város polgármestere megszegi a város Önkormányzatának Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló rendeletét, amikor nem ad érdemi választ egy képviselő kérdéseire!

 


  

Soproni migránsok

Soproni migránsok

Miközben a magyar kormány harcol Brüsszel bevándorlás politikája és Soros György ellen annak megakadályozása érdekében, hogy Magyarországra ne jöhessenek külföldről olyanok, akik elveszik a munkánkat és nem tisztelik a kultúránkat, addig Sopronban mindennapi konfliktusokat okoz a belső migráció.

A feszültséget teremt úgy is, hogy a jövevények nem egy másik országból érkeznek. A szír, arab, perzsa, vagy afrikai menekült nekem, én a soproniaknak vagyok, illetve maradok migráns. Bár itt egyelőre inkább a "gyüttment" kifejezést használják a tősgyökeres soproniak. Ezt csak azzal érdemes kiegészíteni, hogy a beilleszkedni igazán akaró, valamikori "gyüttmentek" lassú befogadásának és elfogadásának előfeltétele, hogy idővel maga is szívből utálja a később érkezőket. Ez persze ez egy jól ismert reakció. Azt is mondhatnám, hogy így természetes. Mint egykor a kikeresztelkedett zsidó honfitársaink, vagy a magyarosított nevű német ajkú lakosok mindaddig "élvezhetik" a befogadottak, a megtűrtek helyzetét, amíg egy ostoba eszme bennük nem leli meg az ellenségképet.

Nos, erre bizony most sajnos jó esély látszik, illetve ma már érződik is. Megkezdődött már a vizsgálódás, nézik már a gyanús jeleket és figyelik, számolják az "idegeneket". Külön csoportok alakultak a "város megvédésére", akik egyen-pólóban grasszálnak utcáinkon és jegyzik, kinek barnább a bőre, mint ami itt megszokott, vagy eltér az öltözködése, a kiejtése, sőt az autók rendszámtáblái is bizonyítják azt, hogy az illető nem ide született, nem közénk való, nem hozzánk tartozik.
Megcáfolhatatlan legendák születtek roma családok irányított letelepítéséről, a lakosságszám megsokszorozódásáról, és ha valaki ezt cáfolni próbálná tény adatokkal, akkor azonnal migránsbaráttá válik. Naná, hogy ő is gyüttment!

Hogy ebből mi lesz? Ami szokott! Gyűlölködés, háborúskodás, kitelepítés, elnyomás, stb.. vagy talán mégsem… elvégre Sopron nem egy városállam…. elvégre valamihez hűségesek voltunk közel 100 éve…. elvégre nem lehet magyar a magyarnak farkasa!?

Ki véd meg minket a betelepülők sokaságától? Ki épít nekünk kerítést? Ki tudja megállítani az építkezéseket, az emelkedő ingatlanárakat? Ki állítja vissza az egykori Sopron város nyugalmát? Senki? De akkor legalább adjatok bűnbakot könyörgöm! Ki tehet erről az egészről? Ki a soproniak Soros Györgye? Mikor tesszük már valaki bárgyú mosolyát közszemlére, hogy minden büszke soproni jól leköphesse?

Ennek az egésznek csak egyetlen módon lehet véget vetni. Elfogadással! Legalább azok kapjanak észbe ha még nem késő, akik nem itt születtek. Akik emlékeznek még arra, hogy már az első naptól volt miért szeretniük ezt a várost. Akik tudják, hogy többet tettek ezért a városért, mint sok „őslakos”.

Ideje elgondolkodni ezen és újrakezdeni. Mert az újrakezdés építkezik a múltból, de mégsem valaminek a vége, hanem inkább a kezdete.

„…Erőt adó múlt, szép jelen És ébredő jövő…” így szól a város himnuszának egy sora.
Ha már sokunk kételkedik a jelenünk szépségében, legalább az ébredés következzen be!

süti beállítások módosítása